A Teremtés jógája egy tantrikus buddhista alapokon nyugvó, de annak csak az eredeti magüzeneteit használó, illetve tudományos felismerésekkel szintetizáló elméleti és gyakorlati rendszer. Egyszerre használjuk önismeretre és önfejlesztésre, továbbá közösségépítési módszerként. A teremtés szó (szanszkrit nyelven: utpatti उत्पत्ति) egyszerre jelenti az eredetet (ami utalás valamennyi érző lény közös eredetére, és az őket a közös eredetnek köszönhetően összekapcsoló őstudatra), illetve egy új életciklus kezdetét.
A Teremtés jógájának csupán négy alkotóeleme van, a négy alkotóelem a két életfeladatunk – a tisztánlátó együttérzés és az Én-telenség folyamatos tökéletesítése -, és a két eszköz ezek eléréséhez: a belső tűz és a meditáció. A Teremtés jógája a gondolatiságát illetően törekszik az egyszerűségre, az átlátható, konzekvens és logikus fogalomhasználatra, ebből a szempontból mondhatni a buddhizmus minimalista ösvénye. Egy keskeny és meredek ösvény, tehát amilyen egyszerű az elmélete, olyan nehéz a gyakorlata. Külsőségeket, rítusokat egyáltalán nem használunk, a gyakorlat alapját meditációs technikák, testi érintések és érzelmi alapú kommunikációs módszerek képezik.
Életfeladatok a Teremtés jógájában
Az első életfaladat a tisztánlátó együttérzés állapotának az elérése. Kezdjük a tisztánlátó együttérzés fogalmának az egyértelműsítésével. A legtöbb buddhista iskola több üdvös tulajdonságot is felsorol, amelyeket gyakorolni kell. A Teremtés jógájában azt a tapasztalatot képviseljük, hogy az együttérzés (karuná) talaján állva önmagától jelennek meg azok a viselkedés minták, érzésvilágok, amelyek a lelki fejlődéshez kellenek. Az helyes együttérzés minden érző lény iránt – legyen az ember, állat vagy növény -, annyira kiterjeszti a tudatosságunkat az élet megnyilvánulásai felé, hogy abban megszületnek mindazok a gondolatok és érzések, amelyek felébredetté és teljessé tehetik az életünket. Így tehát elegendő az együttérzés tökéletesítésére törekednünk.
Az együttérzést gyakran így írják le: képesek vagyunk meglátni mások szenvedését, és megszületik bennünk annak a vágya, hogy segítsünk rajtuk. Számunkra az együttérzés egy ennél sokkal kiterjedtebb állapot: annak a képessége, hogy ráhangolódjunk mások érzelmi állapotára – függetlenül attól, hogy az öröm vagy bánat, illetve bármilyen más érzésvilág. Ha ez az érzés örömteli, akkor együttérzésből együtt örülünk. Ha ez az érzés szomorúság, féltékenység, csalódottság, bizalmatlanság, harag vagy bármilyen feszültséget, szenvedést kiváltó érzés, akkor pedig arra törekszünk, hogy ezt a szenvedést a másikban csökkentsük.
Az együttérzés gyakorlásának folyamatában letisztulnak bennünk a fogalmak: mi a jó és mi rossz, mi van a jó és a rossz mögött, mi tekinthető teremtésnek és mi rombolásnak, létezhet-e az egyik a másik nélkül és így tovább. Így kap egyre nagyobb teret az életünkben a tisztánlátás, ami az együttérző tisztánlátás másik komponense. A tisztánlátás a dolgok és folyamatok valóságának a felismerése, a ráhangolódás a minden létezőt átható információs tartományra (pradnyá). Az univerzum különböző minőségű energia állapotok és információs állapotok szinergiája, ez a buddhista kozmológiai felismerés évszázadokkal megelőzte a modern fizikát. Ma a fizikában az energiát munkavégző képességként definiálják, az információ pedig a rendezőképesség.
A tisztánlátó együttérzés egyfajta szemléletmódot is jelent, amikor minden gondolatunkat és cselekedetünket az együttérzés vezérli, és ez válik életünk fő motivációjává. Sőt, az együttérzés nem csak az emberekre vonatkoztatható. Az együttérzésben átéljük az élőlények sokaságának érzésvilágát, és ennek a csodának a megtapasztalása hálával, jóakarattal és lelkesedéssel telít el bennünket. A tisztánlátó együttérzés összehangolódás az élettel, annak minden megnyilvánulásával. Ez azt életfeladatot, és az elérését segítő gyakorlatok összességét nevezzük úgy, hogy Újjászületés együttérzésből (reBirth).
A második életfeladat a tisztánlátó együttérzésből megszülető Én-telenség (anatta) állapota. Ezt sokkal nehezebb lehet elképzelnünk, mint az előzőekben kifejtett együttérzést. Megszoktuk a mindennapokból, hogy gondolkodunk, érzünk, cselekszünk. A gondolatokra azt mondjuk: az én gondolataim. Az érzésekre: az én érzéseim. A kapcsolatainkra: a barátom, a feleségem, a gyermekem. Mindennek a középpontjában viszonyítási alapkánt az Én áll. Ami nem az én gondolatom, az másé. Így választjuk szét a dolgokat két részre: vagyok Én és van mindenki más.
Buddha fogalmazta meg először, hogy a dolgok ilyformán történő szétválasztása az illúziókkal átitatott létezésünk következménye. A dolgok nem elkülönülten léteznek, hanem összeköttetésben, és egyetlen forrással, ami az Üresség (súnjata). A Teremtés jógájában erre az Eredet fogalmát használjuk, ugyanis a nyugati gondolkodásmód az ürességet nehezen tudja elképzelni az élet forrásaként. Talán közelebb visz a megértéshez, ha úgy fogalmazunk, hogy az Eredet Én-telen. Nem fogható fel olyan ember által, aki még nem tapasztalta meg az Én-telenséget, ami a buddhizmusban egyenlő a „megvilágosodással”.
Egy leegyszerűsített gondolatmenet adhat támpontot a megértéshez: minden sajátunknak nevezett gondolatunk és érzésünk mögött tudattalan folyamatok állnak, ez Carl Gustav Jung és Freud óta tudományos alaptézis is. A tudattalan folyamatok hátterében pedig a kollektív tudattalan húzódik meg, ami már evolúciós léptékű pszichés mintázatokat, kollektív emlékeket tartalmaz. Végeredményben tehát a sajátunknak képzelt gondolataink egy kollektív rendszer megnyilvánulásai. Ebben a kontextusban: mindennek a kezdete az Eredet, azaz az eredeti állapota annak pszichés mintázatnak, ami a tudattalan hídján keresztül az elménkbe érkezve válik az Én megnyilvánulásává. És mivel mindannyian mások vagyok, más atomok, információk építenek fel bennünket, ezért az Eredet más-más formában nyilvánul meg általunk. Így válik az Eredet úgymond abszolút valósága az Én szubjektív valóságává.
Míg az együttérzés alapú Újjászületésben a látható formák világának érzéseivel ismerkedünk, az Én-telenséget az Újraegyesülés folyamatában gyakoroljuk, ahol elsősorban belső pszichés folyamatokra támaszkodhatunk. Itt ezért hangsúlyos szerepet kapnak a meditációs technikákkal elért transzszerű tudatállapotok, amelyek kitágítjuk az érzékelésünket, és ezáltal a tudatosságunk minőségét.
Eszközök a Teremtés jógájában
A Teremtés jógája egy erősen célirányos ösvény, amely kizárólag a két életfeladat megvalósítását tartja szem előtt. Nem használunk olyan technikákat, módszereket, amelyek nem a lehető legrövidebb úton vezetnek el az életfeladataink beteljesítéséhez. Ezert ez az út a különböző buddhista iskolák rendszerében nehéznek számít, és tele van komfortzónán kívüli megtapasztalásokkal. A “rövid út” természetesen viszonylagos, a rendszeres és türelmes munka önmagunkkal és a közösségünkkel nem spórolható ki belőle. A belső fejlődésre, a tudat kiteljesítésére fókuszáló buddhista iskolákban egyébként sincsenek csodák, minden fejlődés organikus, egymásra épülő felismerésekből, és azokból merítő döntésekből áll.
A Teremtés jógája elsősorban páros és csoportos gyakorlatokra építve támogatja az egyéni fejlődést. Ennek oka, hogy az együttérzés, mint a teljes folyamat alapja és kulcsa, másokkal közösen fejleszthető a leghatékonyabban.
A gyakorlati rendszer leglényegesebb alapeleme a Tummo, amit “teremtő vágyként” vagy „belső tűzként” magyarosítunk. A belső tűz nyers megnyilvánulása például a szexuális vágy, vagy amit intenzív szerelem érzésként élünk meg. Később majd látni fogjuk, hogy ezekben az állapotokban a Tummo nem tisztán nyilvánul meg, hanem „szennyeződéseket” tartalmaz, olyan érzéseket (félelmet, féltékenységet, undort, haragot), amelyek eltorzítják az érzékelésünket. Fogalmazzunk úgy, hogy a Tummo önmagában egy nagyon dinamikus, de nem-duális, „semleges” energia. A Tummo által mozgatott érzések és mentális tartalmak minősége határozza meg, hogy ez a tűz megéget és rombol vagy éltető meleget ad.
Tulku Lobszang a teremtő vágy szerepét a tantrikus gyakorlatokban így fogalmazza meg:
“A tantrayana azt tanítja, hogy ki kell terjesztenünk a vágyainkat. A vágy erőteljes eszköz a megvilágosodáshoz vezető úton. Nem mondunk le a vágyról. Ki kell árasztanunk, hogy mindenre kiterjedjen, beleértve a problémákat, a negatív érzelmeket és a nehéz embereket is. Ez az útja annak, hogy boldogabbá és egészségesebbé váljunk, hogy csökkentsük a stresszt és a harcokat, és hogy végül kilépjünk a vágyból.”
A meditáció jelentősége
Mint minden buddhista irányzatban és iskolában, így a Teremtés jógájában is a meditáció az egyik legfontosabb módszere az életfeladataink megvalósításának. A meditáció a befelé figyelés állapota, amikor nem a külvilágból érkező ingerekre fókuszálunk, hanem arra, ami a testünkben, a gondolataink és érzéseink világában történik. A meditáció tulajdonképpen annak a művészete, hogyan érzékeljük a belső világunk folyamatait, és hogyan lépjünk velük tudatos kölcsönhatásba.
A meditációnak a buddhizmusban legalább annyiféle formája, gyakorlata van, mint amennyi különböző iskolája. Testhelyzeteket (ászanákat), légzés technikákat és szuggesztiókat kombinálunk szinte végtelen sokféle formában. A meditációk első két eleme önmagától értetődő, a szuggesztiók pedig azokat a külső személytől kapott mondatokat vagy belső gondolatokat jelentik, amelyekkel a gondolatainkat és érzéseinket, a belső világunkban felszínre kerülő impulzusokat, emlékeket az akaratunknak megfelelő irányba állítjuk. Ez jelentheti a gondolatok elcsendesítését, vagy pont ellenkezőleg, egy belső vizualizációs folyamatot is.
A nyugati világban meghonosodott technikák egy része azt látszatot keltheti, mint ha a meditációnak az lenne a célja, hogy a gondolatainkat kikapcsoljuk. Ezzel szemben pont a leginkább meditáció-központú iskolák – mint amilyen a Teremtés jógája is – azt tartja feladatnak, hogy a gondolatainkat, érzéseinket és vágyainkat megtanuljuk mederben tartani. Ez az elme megszelidítésének folyamata. A nyugodt, az Eredettel harmóniában működő elme a földi létezés evolúciójának eszközévé válik, ez a Teremtés jógájának egyik központi üzenete.
A reConnection és a Teremtés jógája
A reConnection egy olyan kutatási projekt, amelyben a buddhizmus világképét összehangoljuk a legújabb tudományos felismerésekkel, légyegében a két ismeretrendszer szintézise. Egy világunk van, amelyet sokféleképp próbálhatunk megismerni, de a logika azt diktálja, hogy előbb vagy utóbb ugyanazokhoz a következtetésekhez kellene eljutni. A képességeink, a hitrendszerünk, a kulturális közegünk által használt szimbólumrendszer befolyásolhatja, hogyan írjuk le a valóságot.
A tudomány inkább analitikus és „külvilágot” értelmezi, a Teremtés jógája szintetikus és a belső világon keresztüli megtapasztalást részesíti előnyben, ezen keresztül értelmezi a külvilágot. Tehát mindkét megfigyelő ugyanabba az irányba néz, csak épp más perspektívából. A kvantummechanika hozta azt az áttörést a tudományban, amelynek a felismerései átfedésbe hozhatóak a buddhizmus szemléletmódjával. Így pl. a szuperpozíció elve kimondja, hogy a megfigyelés tapasztalata nem válhat el a megfigyelőtől, jó példa erre Schrödinger macskájának gondolatkísérlete. Az egyik megfigyelő a dobozban lévő macskát láthatja élőnek, egy másik megfigyelő ugyanabban a pillatanban halottnak; a látszólagos ellentmondás ellenére mindkét megfigyelőnek igaza lehet. Ugyanazt a valóságot érzékelik annak kétféle állapotában.
