Az érintés az egyik legősibb kommunikációs forma az élővilágban. Jóval megelőzi a beszédet, a szimbolikus gondolkodást vagy a tudatos érzelmi feldolgozást. A reTouch technika ebből az alapvetésből indul ki: az érintés nem pusztán mechanikai inger, hanem komplex információs esemény, amely egyszerre hat az idegrendszerre, az érzelmi feldolgozásra, az immunrendszerre és a mikroorganizmusokkal együtt alkotott holobiont rendszer egészére.
A reTouch szemléletében a tapintás nem „jó” vagy „rossz”, hanem értelmezett. Az, hogy milyen érzelmet vált ki, milyen testi és mikrobiális válaszokat indít el, és hogy evolúciós értelemben jutalmazásként vagy veszélyként kerül-e feldolgozásra, mindig a kontextus függvénye.
Az érintés mint érzelmi kiváltó – mikor mit érzünk?
A tapintás által kiváltott érzelem nem az érintésből magából fakad, hanem abból a találkozásból, amely az érintés és a fogadó személy aktuális belső állapota között létrejön. Az idegrendszer nem izolált ingereket dolgoz fel, hanem jelentéseket.
Érzelmi hatását alapvetően négy tényező határozza meg:
1. A kapcsolat minősége
Az érintést végző személyhez fűződő viszony döntő jelentőségű. Bizalom, biztonság és kiszámíthatóság esetén ugyanaz az érintés megnyugtató, kötődést erősítő érzelmeket válthat ki. Hierarchikus, bizonytalan vagy fenyegető kapcsolatban viszont azonos fizikai inger stresszt, feszültséget vagy védekező reakciót indíthat el.
2. Az érintés jellemzői
A lassú, ritmikus, egyenletes nyomású érintések jellemzően paraszimpatikus idegrendszeri aktivációhoz kapcsolódnak, míg a hirtelen, irányító, kiszámíthatatlan mozdulatok szimpatikus túlsúlyt, riadókészültséget válthatnak ki.
3. A fogadó aktuális idegrendszeri állapota
Egy szabályozott idegrendszerű személy nyitottabb az érintésre, könnyebben integrálja azt pozitív élményként. Túlterhelt, traumatizált vagy disszociált állapotban azonban még a szándékában támogató érintés is veszélyként értelmeződhet.
4. A testtáj szimbolikus jelentése
Bizonyos testterületek – mint a kéz, a váll vagy a hát felső része – társadalmilag és evolúciósan is inkább kooperatív, szociális jelentést hordoznak. Más területek – például a nyak, a has vagy az arc – erősebben kódoltak, így az ott történő érintés intenzívebb érzelmi választ vált ki.
✳️ A reTouch technikában az érzelem nem cél, hanem visszajelzés. Megmutatja, hogy az adott érintés hogyan lett értelmezve a rendszer egészében.
Az érintés hatása holobiont szinten
A holobiont fogalma szerint az ember nem önálló biológiai entitás, hanem mikroorganizmusok sokaságával együtt alkotott működési egység. Ebben az értelemben az érintés nemcsak idegi vagy pszichológiai esemény, hanem holobiont szintű állapotváltozás.
Érintés hatására egyszerre zajlanak le:
👉🏻 idegrendszeri válaszok (vagus tónus változása, autonóm idegrendszeri eltolódás),
👉🏻 hormonális folyamatok (oxitocin, kortizol, adrenalin szintjének módosulása),
👉🏻 immunrendszeri reakciók,
👉🏻 valamint a bőr- és bélmikrobiom működésének finomhangolása.
❗Fontos hangsúlyozni, hogy a mikroorganizmusok nem „érzik” a tapintást. Ők a gazdaszervezet belső környezetének változásaira reagálnak. Egy nyugodt, biztonságos állapotban lévő szervezetben stabilabb, együttműködőbb mikrobiális mintázatok dominálnak. Stressz esetén viszont gyulladásos, védekező reakciók erősödhetnek.
✳️ A reTouch egyik kulcsa éppen az, hogy az érintés révén nemcsak pszichés megnyugvást hoz létre, hanem a holobiont működési módját is áthangolja: a túlélésre optimalizált állapotból a regeneráció és együttműködés irányába.
Evolúciós értelmezés: jutalmazás vagy veszély?
Az evolúció szempontjából a tapintás ingere döntési helyzet. Az idegrendszer és a holobiont rendszere folyamatosan azt értékeli, hogy egy adott inger növeli-e a túlélés esélyét, vagy fokozza a kockázatot.
Evolúciós jutalmazásként értelmeződik, ha:
👉🏻 konszenzusos és kiszámítható,
👉🏻 csökkenti a belső feszültséget,
👉🏻 erősíti a kapcsolódást és a csoportkohéziót,
👉🏻 energiatakarékos állapotot hoz létre.
Ilyenkor jutalmazó neurokémiai folyamatok indulnak el, az idegrendszer tanul: „ez a kapcsolat biztonságos”, és a holobiont nyitottabbá válik az együttműködésre és regenerációra.
Veszélyként értelmeződik, ha:
👉🏻 váratlan vagy kontrolláló jellegű,
👉🏻 sérti a testhatárokat,
👉🏻 korábbi negatív tapasztalatokat aktivál,
👉🏻 fokozza az energiaráfordítást.
Ebben az esetben stresszhormonok szabadulnak fel, a mikrobiom stresszüzemmódba kapcsolhat, és emlékezeti lenyomat jön létre, amely a jövőben elkerülésre késztet.
❗A reTouch egyik alapelve, hogy a holobiont nem morális kategóriák mentén reagál. Nem „ítél”, hanem energetikai és túlélési költségek alapján dönt.
A reTouch szemléleti összegzése
✳️ A reTouch technikában az érintés nem egy előre definiált eszköz, hanem egy folyamatos párbeszéd. Az érzelmi válasz nem elérendő cél, hanem információ. A holobiont reakciói pedig iránytűként szolgálnak ahhoz, hogy a tapintás a biztonság, nem pedig a védekezés irányába hasson.
Ebben a megközelítésben az érintés:
👉🏻 kapcsolatot hoz létre az idegrendszerek között,
👉🏻 szabályozza az érzelmi állapotokat,
👉🏻 finoman hangolja a mikrobiális és immunológiai folyamatokat,
👉🏻 és evolúciós szinten újratanítja a biztonság érzését.
✳️ A reTouch gyakorlatokban megjelenő érintés így nem technika a szó szűk értelmében, hanem holisztikus kapcsolódási nyelv – test, érzelem és holobiont szintjén egyszerre.
_________________________________
Tudományos források, hivatkozások
Porges, S. W. (2011). The Polyvagal Theory: Neurophysiological Foundations of Emotions, Attachment, Communication, and Self-Regulation. Norton.
Field, T. (2010). Touch for socioemotional and physical well-being: A review. Developmental Review, 30(4), 367–383.
McEwen, B. S. (2007). Physiology and neurobiology of stress and adaptation. Physiological Reviews, 87(3), 873–904.
Cryan, J. F., & Dinan, T. G. (2012). Mind-altering microorganisms: the impact of the gut microbiota on brain and behaviour. Nature Reviews Neuroscience, 13, 701–712.
Foster, J. A., & McVey Neufeld, K.-A. (2013). Gut–brain axis: how the microbiome influences anxiety and depression. Trends in Neurosciences, 36(5), 305–312.
Meaney, M. J. (2010). Epigenetics and the biological definition of gene × environment interactions. Child Development, 81(1), 41–79.