Az együttérzésből megszülető Én-telenség (anatta) állapota az Újjászületés utáni második életfeladatunk, ezt szolgálják az Újraegyesülés gyakorlatai. A születésünk utáni első évek azzal telnek, hogy „akklimatizálódunk” a fizikai anyaghoz és annak érzékszerveihez. A Teremtés jógájában ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy a születés előtti Eredet-állapotból kiszakadva az érzékelési fókusz áthelyeződik a fizikai formák világára.
Míg az Újjászületés elsődleges szemléletmódja a együttérzés, ez az Én-telenség elérésében két további fontos tulajdonság gyakorlásával egészül ki: ez az alázat és a hála. Az alázat segít megszakítani az Én-központúság állapotát, a hála pedig átsegít azokon az érzelmi hullámvölgyeken, amit a háttérbe szoruló Én lázadása vált ki. Ezek az „én miért nem érdemlem meg”, „nekem miért kell erről lemondanom”, „miért nem harcolhatok az igazamért”, „én jobban tudom”, és hasonló kérdések, amikkel az Én megpróbálna visszakerülni a figyelmünk fókuszába.
Az Újraegyesülés folyamatában is az elsődleges segítő elem marad a Tummo, avagy a Belső Tűz, azonban ezúttal a gyakorlatát kiterjesztjük minden emberre (tulajdonságaitól függetlenül), majd bevonunk minden érző lényt. A Belső Tüzet együttérzéssel, alázattal és hálával használjuk az élőlények javára. Ennek a tökéletesítése visz bennünket egyre közelebb az Én-telenség állapotához, ami egyben egy erősödő újraegyesülés a kollektív Eredet állapotával.
A fizikai test jólétét támogató Belső Tűz gyakorlatok központi eleme a légzés és az ászanák (testtartások), de szerepet kap az étkezés és az öltözködés is. A tudat fejlődését segítő, sokkal kevésbé ismert gyakorlatokban az utóbbiak lényegében elhanyagolható szerepet kapnak, ami előtérbe kerül, az a vizualizáció és a testi érintések, a légzés technikák kiegészítő szerepet kapnak.
